Névadónkról
Fáy András
1786 – 1864Író, politikus és nemzetgazda, a magyar reformkor irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik legtevékenyebb alakja.
Élete
Előkelő református nemesi családból származott, apja Fáy László ötezer holdas földbirtokos, anyja Szemere Krisztina.
A családi emlékezet a tatárjárásig nyúlik vissza, amikor egyik őse a Muhi csatában felajánlotta lovát a menekülő királynak, aki ezért nemességet és Fái községet adományozta a családnak.
„ha nem Széchenyit illetné a »legnagyobb magyar« jelző, akkor ez Fáy Andrásnak járna ki, és ha nem Deák Ferenc volna a »haza bölcse«, akkor Fáy Andrást illetné ez a cím; így azonban csupán „a nemzet mindenese”
Mikszáth Kálmán egyik Fáy Andrásról szóló írásában
Közéleti munkássága
Széchenyi színrelépését, különösen a Hitel megjelenését követően Fáy lelkesedéssel csatlakozott a „legnagyobb magyarhoz”, aki – felismerve benne a rokongondolkodású nemzetgazdát, akinek liberális eszméi rá is hatottak – szövetségesének fogadta. Előbb Pest vármegye gyűlésein, majd 1835-ben követté választva, az ellenzék egyik tekintélyes tagjaként az országgyűlésben szolgálta mesterkéletlen, magyaros józan beszédeivel a gazdasági és társadalmi reformok ügyét. A társadalom körében buzdítással és példaadással toborzott híveket eszméinek.
1836-ban Pest vármegye is táblabírájául választotta. Tevékenyen vett részt a kor minden kulturális és gazdasági mozgalmában. Széchenyi kedvéért belépett a Nemzeti Kaszinóba, melynek majdnem folytonosan a könyvtárosa volt, két ízben pedig igazgatója is (1835 és 1840). Az akadémia már az első nagygyűlésen, 1831-ben tiszteletbeli tagjává választotta. 1845-ben az igazgatótanács tagjaként, 1847-ben pedig helyettes elnökként tevékenykedett.
A Kisfaludy Társaság szintén már megalakulásakor, 1837. február 6-án igazgatójának választotta. 1834-35-ben Döbrentei Gáborral együtt a budai színtársulat igazgatója, majd az akadémia játékszíni bizottságának tagja, amely feladatai között szerepeltette a drámairodalom fejlesztését. Fáy egész életében sokat fáradozott a nemzeti színészetért.
Részt vett a Védegylet alapításában, a Nemzeti Kör munkájában, sürgette a nevelőnőképző intézet felállítását, mert nemzeti szempontból károsnak tartotta a nevelőnők külföldről való importját.
A Fáy család és a „Tyúkos”
Kattints a témákra a részletekért.
A Fáy család címere
A Fáy család címere eltér más nemesi családokétól annyiban, hogy amikor a család a nemességet kapta, még az oklevelek nem írták le a címert. Így annak eredete korábbi, mint a hivatalos címereké, 1332 előtti. A címer azt a történeti pillanatot mutatja be, amikor a család őse felajánlja lovát a királynak.
A Muhi pusztai csata után IV. Béla király csekély számú testőrségtől körülvéve menekült az őt üldöző tatár könnyűlovasok elől. A testőrök könnyű bőrpáncélban, a király vértben volt, ezért az ő lova hamar elfáradt, kidőlt. Ekkor leugrott egy vitéz a kíséretből, átadta a lovát és megpróbálta feltartani az üldözőket, míg el nem esett az egyenlőtlen harcban. E halálos közjáték többször is megismétlődött és a testőrök egyike sem habozott életét adni a királyért.
E vitézek között lovagolt Rugacs két fia: Don és Barnabás is. Rájuk már alkonyatkor került sor. Egyikük átadta saját lovát, de leszállt a testvére is, és vezeték lónak adta az övét, mert nem akarta testvérét magára hagyni. Szerencséjük volt, mert a közeli lápos részen sikerült rövid közelharc után megbújniuk üldözőik elől, majd sok viszontagság közepette igyekeztek a király után az udvarba.
Az egymezős címer jelzi, hogy Árpádkori nemességről van szó. Az ágaskodó, fehér lovát kötőféken tartó vitéz a zöld mezőn vörös ruhában áll, a háttér kék. A címerpajzson sisak, azon ötágú korona látható, amelyen a témaismétlés szerint a félalakos ágaskodó ló magaslik ki. A korona aranyszínű. A korona és a címerpajzs között középkori sisak helyezkedik el, ez nyilván a lovagkori tornák idején került bele a címerbe, hasonlóan más címerekhez.
A lovagtornák Nagy Lajos király idején terjedtek el, és akkor még a sisak egyszerűbb, nem rostélyos. Ha a címert nézzük, a sisakról kétoldalt „foszladék” látható, a pajzs bal oldalán ezüstszegte kék, a jobb oldalán aranyszegte piros.
A „foszladék heraldikai története az, hogy a ló harci védőterítőjét gyülekezéskor a fűre terítették, és arra helyezték a pajzsot, hogy köré gyűlhessenek az egy úrhoz tartozó katonák. A ló védőterítője annál becsesebb volt, minél harctépettebb, cifrább, cafrangosabb, foszladékosabb volt.” (72)
A család címerének nincsen hivatalos adománylevélben leírása – a különböző történeti munkák azonban leírják a pontos ábrázolását. A pajzson az a történelmi mozzanat látható, amikor Rugacs fia átadja lovát menekülő IV. Béla királyunknak.
IV. Béla Rugacsnak, az apának és két fiának Donnak és Barnabásnak 1243-ban Fáj nevű földet (Abaúj vármegye) adományozta vitézségük elismeréseként. A hagyomány szerint ekkor mondta az uralkodó a család azóta jelmondatává vált híres mondatát:
„Resurgite Patriam!” — azaz „Támasszátok fel a hazát!”
Az egész család ettől kezdve Fáy-nak nevezte magát.
A Fáy család Pécelen
Galgóczy Károly Pécel község leírása című 1896-ban megjelent munkájában a következőt olvashatjuk:
„A régi birtokosokat illetőleg a Fáy családnak most élő Fáy Ferenc urnál levő családi levéltárban van egy gróf Ráday Gedeonhoz, s egyéb Fáy családtagokhoz szóló folyamodvány datum nélkül, melyben a Szelle család két tagja auctiot, ráfizetést kér azon zálogszerződésre, amellyel két ősük, néhai Hubai Hubay Ferenc Gomba, Péczel, Maglód három egész helységét, Gyömrőnek felét, Locsod és Túzberek két egész pusztát, 1612-ben 400 rhénes frtért Reőthy Katalin asszonynak, néhai Fáy István özvegyének elzálogosította. Ennek révén jött az Abauj vármegyéből származó Fáy család legelőször Péczel birtokába. 1701 április 30-án Csalomian (Hont megye) kelt s a levéltárban eredetiben meglévő levelével Fáy Ferenc 221 frt. 85 pénz ráfizetést /auctiot/ vesz fel Péczel falunak felére, Gyömrőnek 1/8 részére, a Maglódon és Túzbereken őt illető részekre, melyeket előde már az előző években nemzetes vizézlő Kajali András uramnak ő kegyelmének 2000 magyar forintért elzálogosított, Maglódra vonatkozólag, mely e levél szerint a török violág alatt történt elpusztulás után akkor kezdett újra népesülni, nevezetesen az a kikötés, hogy kiváltáskor, ha úgy tetszik, a települők Fáy Istvánnak a Fáy Ferenc bátyjának földjére fognak egyesség szerint átteteni.”
„A Fáyak a mai napig birtokban maradtak. Ezekből a felhozott adatokból és okmányokból az derül ki, hogy Péczel község már a török világ előtt jelentékeny hely volt, annak akkor a Péczeli, s ezzel kapcsolt Somlyódi, Gerzsenyi, Hubay családok voltak birtokosai. A Fáy család elsőbb zálogolás útján a török világ alatt jött birtokba, annak révén lett szintén zálogos birtokos kevéssel később a Kajali család is, amely zálogos birtoklása az örökbevallási megszerzés később már a török világ után következett be. A Fáy család itt mindjárt már kezdetben történelmileg is nevezetes egybeköttetést alkotott. Kajali András fia, Kajali Pál, II. Rákóczi Ferenc titkára, s ennek neje Fáy Borbála volt. Ezek leányát, Kajali Klárát, amint az idézett perbehívó parancsban említve van, szintén II. Rákóczi Ferenc másik fiatal titkára, Ráday Pál bírta nőül. Klárával a Kajali családnak ez az ága ugyan letűnt az életnek színpadáról, de a Ráday család fénykora még ezután következett, s valamint a Fáy család további előnyös kapcsolataira, azonban Péczel község emelkedésére is ez egybeköttetés volt leglényegesebb hatással.”
A birtokos Fáy család legrégebbi földesura volt Pécel községnek. Sok pereskedés után lettek birtokosai Pécelnek, Locsodnak, Gyömrő felének és Gombának.
A család évszázadokig élt a községben, utolsó itt élő férfi tagja Fáy György családjával a II. Világháborúig lakott Maglódi úti kastélyában. (Jelenleg az iskola kollégiuma.)
Helytörténeti érdekesség, hogy Fáy György munkásainak, cselédeinek a községet övező földeken, a mai Fáy tanyán – lakásokat épített, gyermekeiknek pedig iskolát létesített.
A Fáy tanya iskolája 1904-ben épült, 1963-64-ig működött. A gyerekek a Fáy tanyán kívül még a környező tanyákról érkeztek, 1-2 km távolságról, de voltak, akik messzebbről. 1939-40-ben 53, 1940-41-ben 66, 1941-42-ben 87, 1942-43-ban 77, 1943-44-ben 57 beírt tanulója volt az iskolának. A tanulók szüleinek foglalkozása gazdasági cseléd, szőlőmunkás, kocsis, dinnyés voltak. Az ott lakók között jelentős volt az elvándorlás, voltak azonban családok, akik éveken át a tanyákon laktak.
1945-ben a tanulók száma 22 volt, 1946-ban 17, ennyi is maradt 1964-ig, az iskola bezárásáig. „A bezárás után az átadott épületek fejében a TSz kötelezettséget vállalt arra, hogy a tanyán maradt családok gyermekeit beszállítja a péceli iskolába.”
1994-ben, amikor lehetőség volt arra, hogy az 1945-ben államosított ingatlanokat a magánszemélyek, visszaigényeljék, Galkóné Szabó Ilona igazgatónő felkutatta a kastély utolsó lakójának, Fáy Erzsébetnek (az építtető Fáy György lánya) a lakhelyét. Tájékoztatta a Svájcban élő Fáy Erzsébetet arról, hogy volt lakhelye kollégiumként működik, egy középiskola részeként, és arról, hogy az intézmény felvette Fáy András nevét, és gondozza a Fáy család emlékét.
Fáy Erzsébet levele
Kedves Igazgatónő!
Köszönettel vettem sorait, és örömmel, hogy egykori otthonom diákkollégiumként működik, és így hozzájárul a magyar ifjúság neveléséhez, ami teljesen egyezik felfogásommal.
Édesatyám a telket apja fivérétől Fáy Gedeontól kapta és 1910-ben építette a kastélyt. Nővérem, Marica és én Pusztamonostoron születtünk 1908-1911-ben. Ottani birtokát atyám eladta és Pécelen vett földet. 1911-től mindvégig boldog családi otthonunk volt. 50 hold szőlő, tehenészet és gyönyörűen tartott birtok. Anyám teljesen nekünk élt és fiatalságunk napjai is csendben múltak, amíg az első világháború után el kellett menekülni Dunántúlra, a rokonokhoz. Mikor végre a románok is kimentek a házból, apám visszajött és iparkodott újra mindent rendbe hozni. 1940-ben apám halála után át kellett vegyem a birtok kezelését 3 évre. Ez egy nehéz korszak volt. A végén, 1944-ben átadtam egy tehetséges bérlőnek.
1944 legvégén, amikor az orosz hadsereg már Szolnok felé járt, olasz vőlegényem értem jött és el kellett búcsúzzam örökre szeretett Otthonomtól.
Egy éven át minden éjjel otthon jártam álmaimban, a kertben és házban, míg lassan-lassan az álom és valóság mintha összeforrtak volna szívemben.
De most 83 éves koromban az álmot akarom megőrizni, amit már senki nem vehet el tőlem – többé soha. Nekem egyetlen kérésem, hogy Édesatyám neve meg legyen örökítve, mert hiszen Ő alapította ezt a családi Otthont nekünk. Az idők megváltoztak és sok mindent elsepert a vihar, a múltat felváltja egy új jelen.
Én szívemből kívánom, hogy ez az épület a jó célt segítse elő, és sok fiatalnak váljon hasznára, ami oly fontos nemzetünk jövője érdekében.
Miért tyúkos?
Az elnevezés eredete 1960-ig nyúlik vissza. A mostani Mezőgazdasági Szakképzőiskolánk elődje A Péceli Baromfitenyésztési Szakiskola volt. A tanulók gyakorlati helyeik a gödöllői Kisállattenyésztő Kutató Intézetben, és Rákoshegyen volt. Ekkor még a Fáy kastélyban voltak kialakítva a tantermek, és a kollégista diákok a Topolyosban voltak elszállásolva.
Amikor a felsőfokú technikumok helyét főiskola váltotta fel ezek vették át a már nem szakirányú, hanem általános állattenyésztő főiskolai képzéseket. Átkerült Hódmezővásárhelyre, Kaposvárra a baromfitenyésztői felsőfokú képzés.
Az elnevezést sokan főleg negatív jelzőnek szánták, pedig eredetileg egy országos beiskolázású felsőfokú intézmény volt. Azonban sokan ma már csak megszokásból hívják így intézményünket, de az eredetéről már kevesebbet tudnak.
Természetesen mindezek mellett mégis sokkal fontosabb, ha egy „Tyúkos” így említi meg az iskola ragadványnevét:
„Becsüljék meg ezt az iskolát, de nagyon. ……. És ott jó tanárok voltak. Mind szakmai, mind a többi tantárgyból. És legyenek rá büszkék, hogy a »Tyúkosba« járnak.”
Mohácsi Márton egy hosszabb interjúból kiragadott válasza.
(Az információkat köszönjük Sváb Mihályné, Piroska néninek)